A menü eltervezésében igyekeztem minden igényt kielégíteni, gondolva a válogatós kislányomra, a vega férjemre és a szénhidrátkerülő barátokra is. Az ételek a teraszon felállított faszenes gömbgrillben készültek. Ha az idő is kegyes lesz, még ezeket a recepteket elkészíthetitek, de természetesen a konyhában is elkészülhetnek a finomságok.
Grillezett mustáros, pácolt csirkemell
1 kg csirkemell
3 tk magos dijoni mustár
2 ek angol mustár
1 tk kakukkfű
2 ek olívaolaj
frissen őrölt fekete bors
A páchoz összekeverjük az alapanyagokat egy nagy tálban, majd a szeletelt csirkemelleket beleforgatva minimun egy órára pihentessük. Nagyon fontos, hogy a pácba ne tegyünk sót, mert megkeményedik a hús sütés közben, csak a rácson sózzuk meg. A grillen készresütjük. A férjemnek vegapogácsa készült a grillen, kicsit csaltam ezt félkészen vettem.
Tört édesburgonya
1 kg édesburgonya
1 csomag újhagyma
10 dkg fetasajt
A burgonyákat egyesével csomagoljuk alufóliába, és tegyük a parázsra. Hőfoktól függően 15-20 perc alatt kész lesz. Tűpróbával ellenőrizhetjük, ha teljesen megpuhult szedjük ki a csomagokat.
Szedjük le a héját, egy villával kissé törjük össze, de jó, ha még egy kicsit darabos marad. Tegyük egy deszkára vagy tálalóedénybe, szórjuk meg karikára vágott újhagymával, kicsit borsozzuk meg és morzsoljuk a tetejére a sós fetasajtot.
Grillezett kukorica fűszervajjal
5 cső kukorica (törjük ketté)
10 dkg vaj
1-2 tk aprított petrezselyem
1 gerezd zúzott fokhagyma
A kukoricákat főzzük meg. A vajat olvasszuk meg. Keverjünk hozzá az felaprított petrezselymet, a zúzott fokhagymát és egy csipet sót. A megfőtt kukoricákat grillezzük míg szépen megpirul, pár perc magas hőfokon elég neki. Kínáljuk a lehűtött fűszervajjal.
Friss saláta, grillezett padlizsán és bébicukkini is készült még, a zöldségeket fokhagymás olajjal locsoltam meg a sütés előtt.
Igazán csodálatos nyárzáró parti volt! ❤️❤️
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése